Ez a Nick Cave egy 52 éves fekete, amerikai művész, aki a szobrászat, a divat, a tánc és a zene közös mezsgyéjét megtalálva soundsuit-okat alkot. A ruha lényege - azon kívül, hogy fantasztikusan, lenyűgözően néz ki - hogy felvéve, tánc közben hangokat ad ki, köszönhetően annak az iszonyatos mennyiségű mindenféle matériának, amit rápakoltak, a drótoktól elkezdve a fán, a szalmán, a köveken át a gallyacskákig.
csodálatos.
elég erős érzékiség és ösztönenergia árad ezekből a soundsuitokból, és nagyon jó, hogy nem csak csodálni lehet őket, hanem az egyes kiállításokhoz kapcsolódnak performanszok is, ahol a táncosok (ahogy elnézem, többnyire afrikai táncot lejtő táncosok) ezekben a hacukákban rázzák magukat, VÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, mennyire jó lehet egy ilyen! elképzelem hogy ott vagyok, és mennyire mennyire jól érzem magam, miközben szólnak a törzsi dobok, pörögnek ezek a színpompás ösztönjelmezek amik valahol egészen mélyen, a gyomrom környékén ragadnak meg, hallom ezeket a hangokat, ahogy súrlódnak a matériák UHHH de jó lehet!!!
mondjuk a környezet a fenti videón eléggé steril, idegenül hat - de van olyan is, hogy kimennek az utcára, és meglepik a járókelőket, bemennek boltokba, táncolnak az utcán. Dejó lehet ez is! Én ha egy ilyenbe csöppennék, biztosan jól megölelném valamelyik színpompás bolondot.
vajon hozzánk eljutnak valamikor?
mindig is utáltam azt a kérdést, amit rengetegszer feltettek nekem, és értem én ugyan, hogy mindenkit ez érdekel - de akkor is, mit lehet erre mondani? Az ominózus kérdés:
"De hogy jutott ilyen az eszedbe?"
Mi az hogy hogy jutott az eszembe, hogy hogy hogy? Hát neked hogy jutott az eszedbe, hogy könyvelő legyél, vagy hogy elmenjél teniszezni, vagy ma kaviárt reggelizz? Hogyan? Jött és kész. Zsigerből. Így lett mert így kellett lennie. Ezért foglalkozom evvel, mert szeretem, jönnek az ötleteim amiket aztán kiengedek magamból: ösztönös jelekkel kommunikálok olyan dolgokat, amik kimondva elég hülyén hangzanának. Ezek jönnek, ezek vannak és kész. Persze csak akkor, ha az emberrel történik mindenféle, hagyja magát áztatni az élményekkel, aztán egy idő múltán óhatatlanul felbukkannak ilyen mindenféle dolgok a fejében.
azért mondtam el ezt az egészet, mert épp rábukkantam arra, ahogy Nick arról beszél, hogy hogyan kezdett el soundsuitokat készíteni.
Szóval, Nick ült egy parkban. Akkoriban már rég elvégzett egy művészeti egyetemet, táncot is tanult, és éppen bizonyos politikai történések miatt kezdett magára úgy nézni, mint egy fekete emberre (nem mint amerikaira). Egy fekete emberre, aki felesleges, akit nem értékelnek annyira, mint amennyit ér. Szóval, ült a padon csikágóban, és észrevett a földön pár gallyacskát, de most valahogyan máshogyan látta őket. A gallyacskák olyan otthagyottnak tűntek. Összegyűjtögette őket, jó sokat, hazavitte és apró, egyenlő darabokra tördelte mindet. Aztán lyukacskákat fúrt rájuk, és felfűzte őket egy drótra, majd rájött, hogy magára tudja tekerni ezt a drótot, sőt, ruhaként lehet viselni a felfűzött gallyacskákat. Nagyon megtetszett neki a dolog, felöltözött a fa-ruhába, és elkezdett benne ugrálni táncolni - lenyűgözte a hang, amit a súrlódó gallyak kiadtak mozgás közben. Ráadásul a ruha nagyon nehéz volt, ezért nagyon délcegen kellett benne állni, táncolni - valahogy így kezdődött ez a soundsuit történet.
(azért megnéztem volna Nicket, aki meglett felnőtt férfi létére otthon elkezd gallyruhában táncolni, aztán meg örülni
Na, hát valahogy így történnek ezek a dolgok. megtörténnek.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése