doku

.


régen ugatott a kutya (na nem az enyém, mert az szokott rendesen, hogy az ördög vinné el a hangszálait, de legalábbis az élesebb hangokért felelőseket), de majd ma.

Mostanában eléggé rákattantam a dokumentumfilmekre, talán azért, mert nagyon jókat dobott elém a Jóisten az elmúlt hónapokban - amiből mostan háromat meg is említek.


Little Matador // Sandra Jordan, Gabriel Range
Három mexikói kiskölyök, aki matadornak tanul - három teljesen eltérő sors, háttér, karakter. Hálás téma, kisgyerekeket összeereszteni bikákkal, naná, hogy figyelünk.
Btw. elképesztő, hogy egyesek micsoda elszántsággal és kitartással építik a karrierjüket egészen kicsi koruk óta...

LITTLE MATADOR PROMO from Altered Image Films on Vimeo.



My Big Fat Gypsy Wedding
Na, ennek a dokumentum sorozatnak egészen egyszerűen a függője lettem, minden részt láttam, és látni is fogok..
A téma a szigetországi dzsipók és travellerek esküvői - de persze ennél sokkal többről van szó, sok mindent megtudunk a cigány kultúráról, szokásokról, tradíciókról... EL KÉ PESZ TŐ, micsoda képsorok kerületnek a szemünk elé bármilyen pillanataban, és még a sokadik epizódban, az ezredik különösen-extrém-karakter után is találkozhatunk egy még meglepőbb figurával...
Mondanom sem kell, a My Big Fat Gypsy Wedding elképesztően sikeres - lám, lehet ehető, és mégis informatív, tárgyilagos és szórakoztató doku sorozatot gyártani tévék számára...

Anvil! The story of Anvil - Sacha Gervasi
Az Anvil! egy '70-es évekbeli, feledésbe merült kanadai metálegyüttes történetét meséli el, amelynek a tagjai még az ötvenes éveiket taposva is a nagy áttörésre várnak, és őszintén bíznak a Metál Igaz Tiszta Erejében. Én ennyire megható, kedves, szívszorító, és felemelő dokumentumfilmet nem láttam - ajánlom mindenkinek.

(Ha utánanéztek, kiderül, hogy a dokumentumfilm után mi történt az Anvil-lal - érdemes. Mindent én se mondok el.)






(most pedig felállok a székből és kimegyek a szabadba mert megérdemlem)


.

Ede a levesben

.

Milyenek ezek a vasárnap esték!

Az ember kilábal a betegségből, végre kiszakad a szobafogságból - hát nem összefut egy nagy formátumú íróval, aki nem odaajándékozza  neki a legújabb könyvét! Dedikálja is ráadásul!
Pont azt a könyvet, amit amúgy is megvettem volna - na nem baj, így majd a Jézuskának veszem meg, az meg majd jól elröpíti egy olyan helyre, ahol legalább annyira örülnek majd neki, mint én most a saját dedikált példányomnak.

Még az is lehet, hogy itt a blogon csapok egy nyereményjátékot, és kisorsolom azt a megvett példányt, és az is dedikálva lesz - csak várjatok!

Akinek viszont nem kenyere az ölbetett kéz, és a sült galamb, az már most felkerekedhet és magáévá teheti Cserna-Szabó András és Fehér Béla gasztrokrimijeit. Téli estékre pompás olvasmány, az irodalom, a gasztronómia és az oknyomozás közös mezsgyéjéről - előre szólok, hogy olvasás közben jön meg az étvágy, és ezt bizony tapasztalatból mondom.


Lehet rajongani is! Én például már rajongok.


.

Cheyenne - This must be the place

. ugyancsak Berlin: ott figyeltem fel egy jó plakátra, méghozzá erre

Miután ez a plakát után menés már eléggé bevált nálam, HA HA, ezért természetesen ennek is utánaszimatoltam.

Cheyenne - This must be the place

Kiderült, hogy nem is olyan régi filmről van szó (Európában májusban kezdték eregetni, de pl Lengyelországban csak februárban jön ki), a trailer nagyon ígéretes, a szereplők is, és a zene is!

Szeretem ezeket a kiégett karaktereket akik csinálják tovább a szerepüket - hálás téma, a Pantokrátornál is erősen bevált, várjuk Sean mennyire hozza a Paolo Sorrentino által ráosztott melót!
Frances McDormand-ot pedig mindi is imádtuk :)

nézzétek csak!

Eleve, Seann Penn-t beöltöztetni így, hát fantasztikus

Ki ér oda előbb?

.

atlas

.well, a berlini interfilm fesztiválon a legjobb animációs film az Atlas lett, Aike Arndt-tól.

Sajnos én sem láttam többet belőle - pedig ígéretes, a rendező gyerekkel kapcsolatban a neten talált bármiféle dolgokkal ellentétben -, mert inkább berlint  jártuk egyfolytában ahelyett, hogy sötét termekben egy rahedli idegennel együttszuszogva a szoba egyik falára tapasszuk a szemünket.

Pedig voltak jó filmek.

Dehát Berlin az szerelem. Pont.

.

Kooky

Nahát, elég ritkán tejel mostanában a kutya, ez egy ilyen időszak, nézze el akinek van elnéznivalója

Ma viszont fialt kettőt, íme az első:

Ahogy visszanézem, Jan Sverák -ról nem most írok először, és élek a gyanúperrel, hogy nem is utoljára. Csehországban is teremnek nagy agyak, nemcsak fransziában bizonyos gondryk, meg ámerikában mirandák, ésatöbbi.
Jan az az ember, aki 23(!!!!!!!!!) évesen megcsinálta az Olajfalókat (naná, hogy emlékszünk), a '96-os Koljával besöpört egy Oszkárt (nem mintha előtte nem jelölték volna már többször), és ő csinálta a 2007-es Vratné Lahvé-t is, amiről ugyancsak írtam már.

Nos, egy jó másfél éve pedig kieresztette a Kooky-t (igen, mostanra jutott el hozzám a hír, sooner or later, nemigaz?), amit gyorsan meg kellene nézni, mert a troller ígéretes, kedves kis sztori, imádnivaló atmoszféra, egyszerűen jó szaga van a filmnek na.

ízelítő:

Olyannyira jó szaga van, hogy az a jó szag a jószimatú pénzeszsákokig is elért, a bankok/biztosítókig és az ügynökségekig, és azok karöltve nyúltak egy jókorát a cseh mestertől, és erre az atmoszférára és technikára felépítettek egy egész kampányt. Todd Mueller a rendező a Pysoptól.
Lelkük rajta, a végeredmény tényleg szép és kedves lett, Jan Sverák meg örüljön hogy két füle van mégsem szatyor, nemigaz?




A making of, így kell ilyet csinálni a kulisszák mögött. Szakmabeliek szeretik az ilyet.



.

sticky ends

hahaha ez volt az egyik kedvencem idén annsziban, mióta várom, nézem, hogy fent van-e neten, erre ma szólt a Kati,  hogy fent van

hát tessék

annyira jó

.

RAGING BULL

az új filmem forgatókönyvírásán szöszmötölünk a forgatókönyvíróval (persze a minden egyéb bokros teendőm mellett, szóval ez az amúgy sem villámgyors folyamat még jobban lelassul, de sebaj - szeretem csinálni. már amikor van rá időm..

Miután a főszereplő egy nagyon nyers, ösztönös, erős és vad karakter lesz, ezért elkezdtem olyan filmeket nézni, újranézni, ahol ilyen karaktereket találok. Még az sem baj, ha agresszív, vagy félelmetes karakterről van szó, mindig is a negatív hősökkel tudtam azonosulni. Ez már elkezdődött egészen pici koromban, egészen pontosan akkor, amikor a mikulásünnepségen a pár kis szaros évemmel és a tojáshéjas fenekemmel megnéztem életemben először (de nem utoljára: azóta is ez az a film/animáció amit életemben a legtöbbször láttam, RENGETEGSZER) a sztálinvárosi munkásművelődési központban a 101 kiskutyát: Szörnyella elvarázsolt, azóta is imádom
Mint ahogy azóta is sok-sok negatív karaktert. Biztos másokkal is van ez így, nem?

Nahát, elsőként gyorsan újranéztem a Nem vénnek való vidéket, amit: imádok. Amikor vége lett, akkor legszívesebben elindítottam volna mégegyszer, annyira jó a forgatókönyv, a fényképezés, a SZÍNÉSZEK! jaj
Anton Chigurh egy állat, kevés vonással annyira jól fel van rakva a karakter, Javier pedig fantasztikusan játssza (én nem tudom h a felesége hogy mer együttélni vele egy ilyen film megnézése után..), visszafogott, okos és brutális - és az a frizura! A fegyverét is jól kitalálták, sűrített levegő, pfff. Már ez mennyit elmond a karakterről!

Nos ezután jött tegnap a Dühöngő Bika, na ezt még viszont nem láttam. Fantasztikus film. Emlékszem, amikor egy éve a drága imádott Oroszországban jártunk, tartott a hajón a drága imádott Norstein mester (élő legenda!) egy előadást: ő hívta fel rá a figyelmet, hogy a filmkészítésnél minden egyes kockát meg kell terveznünk, meg kell komponálnunk, minden beállítást, fényt, mozgást, stb, MINDEN EGYES KOCKÁN. Igaza volt, és ez jutott most eszembe a Raging Bull kapcsán is, mert ebben a filmben nagyon tetten érhető volt az, hogy gondosan megkomponált fekete-fehér képekkel dolgozott (érdekes, mert a visszaemlékező videók viszont színesek voltak, míg a film a legeslegvégéig b&w). Scorsese olasz, és ez látszik a filmjein, a szépség iránti igényét nemigen tudja a sutba hajítani..
A klasszikus zene filmes használatát (ami ugyancsak nagy kincs) pedig pompásan műveli, erre a legjobb példa a főcím (egy ismerősöm tézise, hogy a főcím alapján meg lehet mondani, hogy jó lesz-e a film: próbáljátok ki, majdnem mindig tényleg bejön).

a zene a Cavalleria rusticana (nem véletlen) Pietro Mascagni-től

Jake LaMotta nem olyan észlény, mint Anton - de a lefojtott agresszió benne is megvan jócskán. Ezt a tekintetet keresem én a filmemhez!


(btw. ha valakinek van filmajánlata, megírhatja, szívesen veszem