20111006

lenni vagy nem horrorpista

elkezdődött a színházi évad, kaptunk is két jegyet egy vígszínházas nyilvános főpróbára, el is mentünk hát. jó kis hely volt, a legfelső szinten leghátul a karéjban, láttam pont a színpad sarkát. nade, eszes nép a magyar, azonnal helyet vált ha lát rá esélyt - és azt általában lát
így hát eggyel jobb helyről néztük végig a Lenni vagy nem lenni című komédiját, ami amúgy meg egy elég jó is ráadásul
Film lett átírva színpadra, mégpedig az 1942-es (nem találjátok ki) To be or not to be c. film.

Ami nekem nagyon tetszett, az az ugrálás a színdarab, és a színdarabban játszódó színdarab között, plusz az, hogy igen feszes kis vígjáték volt ez, takkra kiszámolva a poénok, szépen ki volt játszva mind, üresjárat nem volt, tök jó volt a ritmusa. Kedvetlenül mentünk oda és lustán, aztán hazafelé már vidámkodtunk

Amit még mondani szerettem volna (könnyű átkötés letudva), az a horrorpista nevű magyar művészgyerek, akinek a rajzait eléggé bírom, és most van is vele egy interjú ráadásul a Prae-n
(ezt, hogy a tévézéstől kirohad az ember agya, nem bruce willis mondta az ötödik elem elején a bandzsa macskájának? énnekem úgy rémlik)

fantasztikus rajzai vannak horrorpistának, első adandó alkalommal fogok is vásárolni belőle, nagyon jó kis őserő jön a képeiből, szeretjük szeretjük szeretjük











van aki művészkedik, van aki hatásvadászkodik, és van akiben megvan a power - na ezekben a képekben megvan a power, ezek azok

a honlap olyan, amilyen, ez senkit ne riasszon el,  szét kell tolni az avart és kiszagolni a szarvasgombát, ennyi


(nem ez la bejegyzés lesz a Leghomogénebb Poszt verseny fődíjasa ...

.

Nincsenek megjegyzések:

Website counter

Saját bloglista