elsők és utolsók

.

.

hahh, nem egy évvégi összegző poszt ez, hanem Ulickaja legújabb novelláskötete előtti főhajtás (pátosz! ahh, megérdemli

nos, az ünnepek körül szeretem magam becsapni avval,  hogy van időm elnyúlogatni a kanapén, és olvasgatni - btw most volt, mert az évvégi hajtás és a fővárosi szmog egymással karöltve alaposan elkaszált, így a karácsonyt a paplan alól éltem meg. hamis szabadság, szorongat a leadás és a dla édes terhei, de lusta vagyok, és az utolsó pillanatig csökönyösen ellenállok

ennyit a körülményekről

valamilyen nem is olyan homályos oknál fogva családom szeret nekem karácsonyra ulickaja könyveket adni, tavaly (ezt ráadásul kétszeresen), tavalyelőtt, azelőtt, kitudjamikor, és tudod mit, most is, Isten tartsa meg jó szokásukat

annyit szeretnék mondani, hogy egy Ulickaja könyv a legeslegutolsó fillérig megéri az árát, és nem vagyok a rákényszerítés híve, de legyen kötelező mindenkinek elolvasni legalább egy Ulickaja novellát, aztán ha nem ejti rabul, akkor nevessen egyet és menjen tovább nehéz fejjel 

annyira finom és érzékeny és gazdag, és olyan helyénvalóak a leírásai, mintha az ember éppen abban a pillanatban ahogyan olvassa, már a magáénak érzi és már mondaná is ki 

na, szóval elsők és utolsók

és ha már az oroszoknál tartunk, a másik novelláskötet ami párhuzamosan fut most Ulickajával és az esszé alapanyaggal, az ez: és ez is beszarás milyen jó, ezek az oroszok ezek az oroszok...

az előző poszt is orosz, kint sötét van és hideg, mi meg (de legalábbis én biztosan, és дорогой папа is) hizlaljuk az agyunkban az orosz féltekét.

és közben teácskát iszogatunk.

.