20100929

kakoj cselovek

.


nahát, egy laza húszórás utazással (amiben volt hajó,busz,vonat,metró, és három repülőút) hazadobódtunk Oroszországból, ahol tíz napig nagyon jól elvoltunk pedig

nadehát nem lehet mindég turnézni, de azért inkább többet mint kevesebbet - énszerintem. imádok utazni, ez az Oroszország meg iszonyú jó volt! láttuk a világ legnagyobb szobrát, száguldoztunk betört szélvedőjű taxival a tatár fővárosban és kezet fogtunk A Mesterrel

ésatöbbi

mondom majd szép sorjában, először nézzük a grandpri't

Madagascar - Carnet de voyage // Bastien Dubois filmje

hülyére nyerte már magát a francia ürge evvel a filmmel, amit nem is csodálok egyébként, és ami nem akadályozta meg abban, hogy a Krok ról is elvigye a fődíjat és a közönségdíjat IS.

Bastien, miután elvégzett egy 3d sulit, összekalapált annyi pénzt, hogy kimehessen tíz hónapra Madagaszkárra (mert az jó hely a filmkészítéshez - hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe!), és csinált is egy nagyonjó, laza, gyönyörű filmet, amiért Norstein kétszer is nyilvánosan szembedicsérte - valljuk be, ettől a világ akármely pontjáról származó akármely animációsnak levizelődne a bokája saját maga által


hát, köszönjük szépen Bastien, várjuk a következő filmet (nekem azt modnta, már készül


itt egy izzelitto
.






.itt még van egy interjú, meg mégegy videórészlet!



.

Nincsenek megjegyzések:

Website counter

Saját bloglista