20100207

ketten egy fészekben


.

az Éljük-túl-a-telet-kultúraevéssel Program keretein belül tegnap két filmet is megnéztünk a filmszemlén:

ad1: Pálfi Szabolcs - Ketten egy fészekben c. dokumentumfilmje, gyönyörű képekkel, finom zenével és avval a meglepetéssel, hogy egy dokumentum/ismeretterjesztő filmbe is lehet humort csempészni - csupán egy képpel, vagy vágással. tök jó.

Nagyon jó lehetett forgatni a filmet, és az is látszik rajta, hogy akik csinálták, nagyon élvezték a munkát. szupcsi.

lógassátok bele a nyelveteket:




ad2: Dyga Zsombor - Köntörfalak c. nagyjátékfilmje (nagyjátékfilm!)

Három színészre építő kamaradráma, írják, és milyen igazuk van. Személy szerint a film építkezése tetszett a legjobban, és a karakterek is elég jól fel voltak rakva. Az eleje nekem egy kissé döcögősen indult, meg mesterkélten, de aztán bele lehetett feküdni a filmbe, ami nem untatott utána egy kicsit sem, sőt. Bár, a végső végső végkifejletet én már előre mondtam a PARTNEREM fülébe, azért: jó film volt.

A troller kissé hatásvadászra van vágva:





Amit még nagyon szívesen megnéztem volna (sok más film mellett), az Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal -ja
A Macerás ügyek-et nagyon szerettem, a Tamara, hát, az nagyon érdekes volt, mert az eleje NAGYON idegesítő volt, és mégis végignéztem, a Fehér tenyér pedig nagyon szép volt, bár, én úgy emlékszem, hogy nekem kissé lassú volt, de majd megnézem szépen mégegyszer mai szemmel aztán kiderül hogy így van e vagy sem

na erre nem fértünk be, na mindegy, úgy nézem a bemutató márc 18., az Alice után meglesz ez is, hej!



szólj hozzá: Bibliotheque Pascal - teaser

1 megjegyzés:

szmolkazoli írta...

Szerintem nem is hatasvadasz a Kontorfalak trelere, csak felcserelted a sorrendet, es a film megnezese utana akartal kedvet kapni a filmhez ugy meg nem jo!

Website counter

Saját bloglista