Alexandra Hetmerova cseh lány nyerte idén a brüsszeli anima legjobb diákfilm díját, a Monstrán pedig a diákfilmek közönségdíját - mi még a Krok fesztiválon láttuk a filmjét, iszonyú kedves film, folytatni fogja a menetelést valószínűleg (ergo a film sem kerül fel egyhamar
amit egyelőre nézegetni tudtok, az ez a néhány kép a filmből
...
Veronika Obertová pedig szlovák, az ő filmje Villiam, ami, hát, nem mondom hogy a kedvenc filmem, de sok díjat bezsebelt már, a technikája érdekes, és vannak benne szép dolgok. Ha már a Swimming Pool-t nem tudom kirakni, kirakom hát ezt. (mozivásznon elsőre sokkoló volt ez a papírszáj-fixációs technika, de aztán hozzá lehet szokni..
ha jó látom, van egy magyar díjazott is a Monstrán, de furán van kiírva a neve, így inkább először megkérdeztem e-mailben, mielőtt elkiabálnám :)
viszont: ami már látható: a brüsszeli Animán idén special mention járt Tari Zsófinak, a Szofitaland c. diplomafilmjéért, gratulálunk neki itt is, nem csak személyesen :)
Zsófi cuccai több helyen is fellelhetőek a neten, ő ért a brandépítéshez (ellentétben Hetmerova kisasszonnyal, akinek egypár régi munkáján kívül nemsokmindent dob a net
és most kaptam egy meghívót Fliegauf Benedek legújabb filmjére, a Womb-ra, amit április 7-től játszanak!
Benedekre vigyázó szemem a Rengeteg óta vetem, ami az egyik kedvenc filmem azóta is, amióta először megnéztem, és sokkoló hatással volt rám (jókor is kapott el, az tény).
én - naná, hogy elmegyek a bemutatóra, és meg is írom ide, hogy milyen!
hát megyünk és nézzük meg, egyrészt mert jó filmnek ígérkezik, másrészt mert az MMK összeomlása miatt ez a film is >pácba került, és ha sokan megnézzük, segíthetünk rajta
mert bizony, nem csak hátrányos helyzetű mesemondókon, képzetlen hangú énekespalántákon, és semmirekellő ól-lakókon lehet segíteni emelt díjas sms-ekkel, hanem filmrendezőkön, színészeken és úgy am blokk az egész filmszakmán, mégpedig úgy, hogy elmegyünk moziba - ami nem is rossz dolog ám! - és megnézünk egy filmet. Soha kellemetlenebb útját a segítésnek nem kívánom senkinek!
ha egyeseket az győz meg, hogy Cannes-ban nyert a film, akkor elárulom azt is.
elárulom azt is, ki nyerte a tricky woman fődíjat: elli nyerte a the tongueling c. filmjével.
Engem személy szerint ez a film nem igazán nyert meg, koszos kis rajzfilm, beteg finn humorral, nem túl jó rajzstílussal - ami engem jobban megnyert, az elli előző filmje, egy bábfilmecske, amit két másik finn lánykával csinált, a Begnini.
most nézem, hogy ez is, az is kint van a honlapján, meg lehet nézni, a beillesztést viszont nem hagyja. A Begninit meleg szívvel ajánlom, iszonyú kedves kis film
Elli kint volt amúgy oroszországban a hajón, aprócska szöszke lány, úgy néz ki mint egy 12 éves kisfiú, és dizájnerruhákat hordott és az összes fiú mindig körülötte rajzott, ilyenek ezek az ellik!
és ha már ily szépen átkötöttem, akkor egy jó kis strítfesön blog, az érdekes fejű, nevű és ruhájú helsinki emberekről, tessék: hell looks
nos, vissza Bécsből, ahol hát bevásároltunk pár fantasztikus könyvet - pedig nem is ezért voltunk ott, hanem egy családias kis fesztiválon, ahol a jó osztrákok mindent megtettek azért hogy jól érezzük magunkat, amit mi nagy szívesen meg is tettünk (vasárnapi ebéd a demel-ben? ja, natürlich!
jó hely ez a vienna amúgy, minden elfogódottság nélkül mondom
na, denem iis ezért írok, hanem a Brecht Evens könyv miatt, amit csak nem tudtam otthagyni: annyira gyönyörűen van megcsinálva az egész, az elejétől a végéig (nemhogy a mighty fotosop mancsa, de nyomtatott betű sincs benne egy se! finom, átgondolt, virtuóz akvarellképregény, cuki humor, és okos dinamika viszont van!
csempe a francba, az van - mondaná a magyar, de én inkább rámutatok a linkre ----:> wrong place ///hjahh, nekem am falschen ort, németül, úgy még kúlabb
rámutatok a linkre, de minek, hát könyvben az igazi, itt úgyse láttok semmitse, sem a fóliás-szöveges borítót, sem az egymás utáni oldalak dinamikáját, sem a kedvenc papírtípusom illatát: semmit
azt szeretném mondani hogy senkik vagyunk, te is, te is, ti is, ők is, és hát én se vagyok kivétel. Éljük itt a piti kis életünket, szól a rádióban a szar zene, csináljuk a piti kis dolgainkat, közben meg párezer kilométerrel arrébb van egy Aronofsky nevű ürge, és ilyen filmet csinál.
azt szeretném mondani hogy Aronofsky úgy kezeli a filmet, ahogy én egyik végtagomat, egyik skillemet, a kutyámat, és úgy általában véve soha semmit nem fogok.
beszélhetnék megint a testfilmekről, meg arról hogy pont egy férfi csinál ilyen filmet, beszélhetnék a castingról, a filmes eszközökről, beszélhetnék a forgatókönyvről, meg a sokrétű jelentéstartalomról, az erős szimbólumokról, a fényképezésről, a színészekről, a balett világáról, blablabla
Aronofsky klasszikust csinált, kész
ehelyett annyit mondok, hogy aki nem moziban nézi meg az nagy bolond
traileur
és ne feledkezzünk meg a behatásokról sem, Aronofsky saját bevallása szerint az alábbi kettő az, Polanski úrtól:
és ha valaki találkozik valamikor Aronofsky úrral, adja át szívélyes és melegszívű gratulációmat és minden elismerésemet