20100331

balla dóra



.nos, most a kedves ügyes kezű grafikus kollegáknak kedvezek evvel az ISZONYÚ jó bloggal - balla dóra blogja és honlapja (ahonnan át lehet szörfölni más tematikájú blogjaira is)

nagyon profin vezetett igazi szakmai blog, csupa csupa jó poszttal, pár naponta frissül: így kell ezt, nincs mese. látszik hogy nem menőségből választotta a szakmáját a nő, hanem TÉNYLEG érdekli, és folyamatosan megy az új dolgok után.

borzasztó szimpatikus.

és az egyik blogján lévő, fejlődésről szóló posztját (bruce mau tól) pedig én személy szerint kb kötelezővé tenném mindenkinek, annyira szuperjó, és mostmár amúgy is elég volt a parasztvakítós, alázat nélküli, nagyszájú effekthuszárokból, jöjjenek az elkötelezett, szerény és ezer éves korukig nyitott szakemberek

balla dóra király és kész.

.

20100330

skhizein



.tegnap voltunk autechren amit le kell írnom mert nagyon jó volt
sőt igazából egy csomó hejen voltunk már amit nem írtam le, a Glenn Brown tárlatvezetéstől kezdve a bibliotheque pascal közönségtalálkozón át a hatalmi játszmák Ludwig beli megnyitóján keresztül

de most nem is fárasztanék evvel senkit, beleértve enmagamat.

nézzétek meg inkább ezt a 2008as animációt, ami nagyon szép, és valamelyest párhuzamot mutat az én orsolyámmal. a vimeos oldalon el lehet olvasni kilometereken keresztül hogy hány díjat szedett össze ez a film (ha valakit ez érdekel), és azt is a orrunkra kötik, hogy a film költségvetése 100.000 euro azaz 26.675.061,- Ft, ---na EBBEN abszolút nincs párhuzam az én orsolyámmal

a film szép és jó, élvezkedjetek - utána meg lehet még nézni az alkotó, Jérémy Clapin ötletes kis honlapját, amin nemkülönben szép és jó dolgok vannak


Skhizein (Jérémy Clapin,2008) from Bertie on Vimeo.



.

20100323

art of title


.



.

kukkancs be a kulisszák mögé! ity készül a főcim! nem egy hanem sok.
ez az oldal hasznos és érdekes. és szép.

.

20100318

lear király


.


.tegnap a culture club adásán: lear király nyilvános főpróbája a nemzetiben
nos, nem egy könnyű darab, és a vérpatronokkal sem bánt szűkmarkúan Gothár Péter

néhol én éreztem még a nyersességet, hogy össze kell érnie egy-egy résznek, DE: van pár jelenet, ami TELJESEN magával ragadó, totálisan belefeledkezik az ember, és ez: csodálatos.

Kulka alakítása pedig megér egy misét, az előadás alatt éveket öregedik, én nem is tudom hogy mit vehet ki egy-egy ilyen este egy színészből

.

20100317

fish tank



.hejj de jó filmre vitt el megint az én kedvesem!

Andrea Arnold Akváriuma --------------(csak hogy az egész sor alliteráljon

azon kívül, hogy szuper film, nagyon erős képekkel és nagyon erős színészi alakításokkal, nos, azon kívül engem az fogott meg, hogy nagyon sok olyan szimbólum volt benne, amely kedves a szívemnek, úgymint: város, tini, ló, tánc, kutya

jó a sztori is, jól is van megírva, semmi béna, vagy "nem életszerű" fordulat nincs benne - külvárosi emberek élik a koszos kis életüket, és a végén úgysem változik semmi, az ilyen végkifejletet meg különösen szeretem

és jó valóságszagú, igazi élet van benne, szagos, és jó szikár az egész

a főszereplő kiscsajnak meg tök jó genya feje van

tessék megnézni, járjatok moziba, nem ám a letöltés meg a bélyeg méretű monitor!



20100315

tom judd



.na, szussz, ülünk a fa alatt a kövön már egy pár órája, ettünk is, a birkák is elvannak, a kutya úgy csinál mintha aludna. van egy kis idő beletúrni a tarisznyába.

nini, egy tom judd van benne. Tom a patinás rojál kollidzsban végzett. Én egy igen vicces, de igen kemény sortja után néztem utána. A sort címe Bruce, és a, hm, trélere? alább látható.


Bruce - trailer from Tom Judd on Vimeo.


földi halandónak ennyi jár egyelőre (egyenlőre?) Tomból, meg a holnapja.

Járni kell vetítésekre, ez a tanulság.

.

20100314

sáskák


.


.alapjában véve nem vagyok egy színházfan, de ma random eljutottunk egy előadásra a katonában, ami tök jó volt


szuper színészek, szuper karakterek, nagyon szép díszlet, ötletes monitorhasználat, vicces párbeszédek, kis szívszorongatás = áut of rialiti for szám áurz, pont erre volt szükségem

lehet még a végén megszeretem a színházat?

)btw, hol lehet kapni ilyen pólót?






20100302

silent touch



.Tomeknak új filmje van!

és: odassatok milyen gyönyörű!!!

Tomek amúgy is csodaszép dolgokat csinál, erre a filmre iszonyú kíváncsi vagyok! Tuti hogy valami szuperérzékeny, finomságokkal teli tíz perc lesz!


Silent Touch (extract) from tomek ducki on Vimeo.


na jó, kaptok tőle mégegy filmet, a MOME-n készített diplomafilmjét, ájuljatok el kétszer:



Life Line - Életvonal from tomek ducki on Vimeo.



örülök hogy ilyen embereket ismerek.

.

Website counter

Saját bloglista